2014. szeptember 4., csütörtök

A tücsök hegedül : Nem gondol az semmire, nincsenek problémái....

                                                                                   

Emlékszem a tücsökzenére.... 

Már én is hallottam tücsökzenét. Utoljára akkor, mikor egy erdei tisztáson üldögéltem a gazban, és pöcköltem le a nadrágszáramról a hangyákat. Feketék voltak, nem vörösek, állítólag a vörösek csípnek. De mit lehessen tudni, ha rosszul emlékszem, akkor rosszul járok. A biztos az, ha nem mászkálnak rajtam hangyák. Mindenünnen jött a tücsökzene, de nem láttam egyet sem közülük. Valahogy ismerősnek tűnt a dolog, ez is arc, és név nélkül folyt. Mindenkinek van *hegedülnivalója, ja... csak akkor, ha láthatatlan tud maradni. Ezeknél sem szokás kiállni, előadni a zenedarabot, és fogadni a tapsokat, meg a záptojásokat egyidejűleg. Nem is gondoltam, hogy ennyi hasonló tulajdonság van ember és tücsök között. A játszott dallam is mindig ugyan az. Nyoma nincs érzelmi hullámzásoknak, pianóknak és fortissimóknak, nincs nyoma semmiféle *nóknak- móknak, csak ugyan az a hangerő és dallam. Azért álmosító, mert monotóniája *űberelhetetlen, olyan mint a Boleró, csak az szebb. Hallgatva, a levelek szellő fújta zizegését, a madarak szaggatott énekét, ami inkább rikkantások- mint ének, a háttérzenével, a tücskök jóvoltából, hát el is szenderednék, ha nem lennének hangyák. Hogy miért szokás példálózni a hangyákkal, arra még nem jöttem rá. Aki nem igazán komplett, azt mondjuk rá, hogy hangyás. Ha különösen izgatott, akkor dübörög nála a vezérhangya. Ez a tény, egy hangya olvasatában, meglehetősen sértő lehet. De legyen ez, az ő problémája. Szóval harsog a tücsökzene, érzelmek nélkül, lélektelenül, mint egy gépzongora, próbálok tőle elandalodni, mert úgy tanították, hogy ez andalító. Mondják, hogy ezek nem is tücskök, hanem kabócák. Állítólag, hátsó lábaikat dörzsölik össze, és ez adja a hangot. Hát meglehet, én hiába dörzsölöm össze a lábaimat, csak kellemetlen érzést okoz, de nem ad hangot. Aztán, hogy a tücsök és kabóca között mi a különbség, azt tudja a franc. Azt sem tudom, hogy az ő *hierarhiájukban számít e ez valamit. Csak egyben vagyok biztos, hogy mondjuk egy rigónak mindegy. Egy kaméleonnak is mindegy lehet, csak az nálunk nincs. Aztán, hogy tíz- húsz zenész eltűnik a rigó torkában, ezt a kutya sem veszi észre, mert a zene folyamatosságában van a lényeg, és nem az egyéni katasztrófák számítanak. Lehet, hogy egyik- másik balesethez közel álló szemtanú megjegyzi, hogy te atya úr isten, hogy mik tudnak történni..... de attól még hegedül tovább. Mert mindenki a maga pechének kovácsa, és végső fokon, az ál-sajnálaton kívül nincs másra szükség. Erre sincs, de illik. Még mindig jobb, mint elhajítani azt a rohadt hegedűt, és beállni poloskának. Az amúgy biztonságosabb, viszont nem elegáns. Aki poloskának születik, az ezt nem tudja, nem is akar hegedülni, elég sikerélmény neki, hogy csíp. Amit viszont a kabóca nem tud. Az csak bambán, és gondolatok nélkül hegedül és hegedül, amíg bele nem gebed, vagy el nem kapja a rigó. Hiába azonos egy helyszín, attól még alapvetően mást lehet megélni benne. Mert ha én- például most hegedülni kezdenék itt a fűben ülve, attól még nem néznének tücsöknek, ami a rigók jelenlétét tudva- megnyugtató. Viszont a rejtőzködés terén, egy tücsökhöz képest, nem vagyok sehol. Ha meg is zöldülnék, még egy kulturált kabóca is jó esetben hegygerincnek nézne, de tücsöknek semmiképp. Elüldögélek itt a hangyáim között, elég kényelmetlen, de ennél sokkal rosszabb helyeken is ülnek mások, direkt itt akarok ülni, mert ha azt akarom amit el is tudok érni, akkor tele leszek sikerélménnyel, ami a boldog létezés alapja. Egy tücsök csak álldogál, és hegedül. Nem gondol az semmire, nincsenek problémái, mert nem csinál magának. Még az sem jut eszébe, hogy hű- de jól csinálom, nem jut annak eszébe semmi, Nem akar sem jobb, sem rosszabb hegedűs lenni a többinél, ösztönösen ráérez az igazságra, hogy ezredrangú a téma, mert hegedülni kell, és majd egyszer abba kell hagyni, és jön a következő zenész, mert a folyamatban van a lényeg, ő pedig ennek csak egy villanásnyi része. Minden élőért eljön a maga rigója, és véget vet a zenének. Nem véletlen, hogy a rigó fekete...

                                                         
                           







Forrás:Internet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése