2014. július 20., vasárnap

Tanulságos történet :Az életben semmi nem történik véletlenül.

                                                                        

Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy fiatal nő élt túl. A lányt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a tengert, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten. Aztán egy nap, miután elment halászni, szörnyű dologra tért vissza: az egész kunyhó lángokban állt. Teljesen leégett, csak hamu maradt utána. “Hogy tehetted ezt velem, Istenem? Jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?” – kiáltott a nő Istenhez. Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó a szigeten. Amikor felszállt a hajóra, megkérdezte a kapitányt, honnan tudták, hogy ő ott van. “Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten” – felelte a kapitány. Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De az élet minden negatív történésre ad egy pozitív választ! Csak ezt sokszor nem is vesszük észre…

Sokan úgy gondolják, hogy olyan, mint sors nem létezik. Én az ellenkezőjéről győződtem meg nem is olyan régen. Mindig is hittem a sorsban, de soha nem úgy képzeltem, hogy amikor megszületünk, akkor dől el az egész életünk. Szerintem, az ember életében vannak fordulópontok, és mindig van választási lehetőség, ajtók nyílnak meg előttünk, és a mi döntésünk, melyik ajtón megyünk tovább.
Az élet folyton olyan helyzetekbe sodort, amelyekből tanulnom kellett, és ez a tézis, ezek által is egyre nagyobb megerősítést nyert. 
Forrás:Internet
összeállította :Ágota

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése