2013. július 23., kedd

ESZTERGOM. 1290. július 23-án koronázták királlyá III. Andrást...

Július 23-án lépett trónra az utolsó Árpád-házi király 
ESZTERGOM. 1290. július 23-án koronázták királlyá III. Andrást, akinek az 1301-ben bekövetkezett váratlan halálával kihalt az Árpád-ház. Ezen a napon lett Magyarország 23. királya az a III. András (Endre), aki az utolsó Árpád-házi király volt. III. András elő- és utóélete sem volt mentes a bonyodalmaktól, regnáló uralkodása szintén eseménydús volt. Már önmagában az is kérdéses, vajon ő Árpád-házi volt vagy sem - írja az évforduló kapcsán a Hír24 portál.

Édesapja, Utószülött István akkor született, amikor apja, II. András (Endre) már nem élt – innen a név. István anyja Estei Beatrix volt, aki akkor ment hozzá harmadik feleségeként Endréhez (1235), amikor az már majdnem 60 éves volt. Beatrixról többen is azt gondolták, törvénytelen gyermeket hord a szíve alatt, mert Apodfia Dénes nádorral folytatott viszonyt. Végül megszökött, és német földön szülte meg gyermekét, akit azért nevezett Istvánnak, mert a magyar dinasztia alapítója előtt akart tisztelegni. IV. Béla (1235-1270) és Kálmán herceg soha nem ismerte el testvérének Istvánt, aki így egész életét külföldön töltötte. Velencében vette el Michele Morosini lányát, Tomasina Katalint. Az ő fiuk volt III. András, aki 1265 tájékán született.

András apjától megkapta a Szlavónia hercege címet, ezzel egy magyarországi országrész birtoklására és a magyar trónra is jogcímet kapott. A velencei Morosini család úgy nevelte a fiút, hogy egyszer magyar uralkodó legyen belőle.

A korszak magyar királyainak folyamatosan született fiú gyermeke, így IV. Béla utóda idősebb fia, V. István lett, akit rövid uralkodás (1270-1272) után elsőszülött fia, IV. László (1272-1290) követett. Lászlót tízévesen koronázták meg, így esély volt a hatalom tartós megszilárdítására. László viszont nem szerette feleségét, Anjou Izabellát, inkább kun szeretőit „foglalkoztatta”. 1278-ban meghalt öccse, András, így már csak a Velencében élő későbbi III. András volt a dinasztia egyetlen férfi tagja. Az előkelők egy alkalommal össze is zárták feleségével, hogy „gyermekük szülessen”, de a próbálkozás sikertelen volt, IV. László ráadásul 1290-ben meghalt.

A Habsburgok, az Anjou-dinasztia és a pápa is bejelentkezett a magyar trónért, és persze képbe került a Velencében élő András is, aki László uralkodása alatt kétszer járt Magyarországon. A Héder nembéli Kőszegiek 1278-ban megpróbálták már főszereplőnket trónra emelni, de akkor ez nem sikerült. 1290-ben ráadásul egy előkelő, Hahót Arnold bihari várúr fogságba ejtette és kiadatta Habsburg Albert osztrák hercegnek. László halálakor tehát Bécsben volt háziőrizetben. Lodomér esztergomi érsek szöktette meg Andrást, és - leginkább az idegen uralkodók ellen - a főpapok és nagyurak 1290. július 23-án királlyá koronázták, elfelejtve ezzel a származásával kapcsolatos kételyeiket.

III. András uralkodása során folyamatosan a nagyurakkal, a bárókkal, a tartományi „kiskirályokkal” harcolt. Nem volt nyugodt a belpolitikai helyzet, a sors fintora, hogy éppen halálának idejére rendeződtek a viszonyok.

Rögtön 1290 szeptemberére országgyűlést hívott össze Óbudára, ahol egységbe foglalta a magyar törvényeket. A 34 cikkely közül 19 a főurak ellen szólt, mindenesetre rendezni próbálta a papság, a nemesség és a király közötti erőviszonyokat. Megígérte a nemességnek, hogy nádort, tárnokmestert, alkancellárt és országbírót csak a beleegyezésükkel nevez ki, de a rendi államra való törekvés gyengeséggel párosult. Mindezek miatt 1291. február 22-én, a gyulafehérvári országgyűlésen újra kiadta az óbudai végzéseket. Itáliai tapasztalatai nyomán felismerte a kereskedelem és a városiasodás jelentőségét.

Származásával kapcsolatos visszásságairól külföldön is tudtak, így nem volt meglepő, hogy többen is bepróbálkoztak a magyar föld megszerzése érdekében. IV. Miklós pápa a magyar trón betöltésének jogát a Szentszéknek igényelte, hisz Szent István a korona elfogadásával elismerte a pápai hűbért. A nápolyi Anjouk sem ismerték el András királyságát, Habsburg Rudolf német király pedig Magyarországot megürült hűbérnek nyilvánította és 1290. augusztus 30-án kelt oklevelében fiának, Albertnek adományozta.

A Habsburgoké volt a legközvetlenebb fenyegetés, ami 1291 közepén fegyveres konfliktusba torkollott. A magyar fél győzött, és mivel Habsburg Rudolf meghalt és nem akarták Albert királyságát erőltetni, 1291. augusztus 26-án Hainburgban megszületett a békekötés. Albert visszaadta a magyar területeket, III. András viszont beleegyezett, hogy a visszaadott várak többségét Ausztria biztonsága érdekében leromboltatja.

A nyugati vármegyék nemesei ugyanakkor hatalmuk megtartása érdekében nem akarták azokat lerombolni. Az Anjouk melléjük álltak, sőt, eszközként használták fel őket András ellen azzal, hogy tartományokat adományoztak nekik – mindezt úgy, hogy azok a területek nem is voltak a birtokukban. A főuraknak ez a gesztus „bejött”, különösen a Kőszegieknek, akik András ellen fordultak.

Utóbbi szerencséjére nagyot fordult a világ az 1290-es évek közepére. Habsburg Albert ugyanis vetélytársat kapott a német trónért folytatott harcban, így segítséget kért Andrástól. Ő segített is, sőt, elvette Albert lányát, Ágnest 1297-ben (két évvel korábban halt meg Fennena, akitől egyetlen gyermeke, az apácának állt Erzsébet született), cserébe Albert segítette őt a Kőszegiek elleni küzdelemben.

Lodomér esztergomi érsek 1298 januárjában meghalt, az új érsek, Bicskei Gergely nyíltan a pápa és a nápolyi Anjouk mellé állt, ez nem kedvezett Andrásnak.

1298. augusztus 5-én ismét országgyűlést tartottak (nem volt ott Bicskei és a bárók), ahol elfogadták III. András második törvénykönyvét, amelyben a király szerepét hangsúlyozták, leginkább azért, hogy tudatosítsák, mégiscsak engedelmeskedni kéne neki.

III. András a gyűlés után összefogott öt báróval, így katonailag is megerősödött a folyton mozgolódó Csák Mátéval és a Kőszegiekkel szemben. Később megkezdte a nagyhűbéresi rendszer kiépítését, és ez eredményre is vezetett: 1299-re a Kőszegiek és Csák Máté is hűséget esküdött neki.

Az Anjouk állandó készenlétben álltak, folyamatosan szervezkedtek. II. Károly 1300-ban Magyarországra küldte unokáját, Károly Róbertet. András nem kelt fel vele szemben, pedig könnyen távozásra kényszeríthette volna, hiszen 10 éves volt mindössze. 1301. január 14-én váratlan csapásként jött a hír: meghalt III. András. Egyes hírek szerint megmérgezték, mások szerint egy gyorsan ölő betegség vitte el, míg többen úgy gondolják, nem bírta feldolgozni édesanyja, Tomasina egy hónappal korábbi halálát.

András uralkodása alatt méltón viselte a királyi címet, regnálása végén megtalálta a belpolitikai béke eszközeit is. Halálával válságba került az ország. A főurak egy része II. Vencelt akarta királynak, de a cseh uralkodó fiát, Vencelt ajánlotta, aki IV. Béla unokájának, Kunigundának volt a leszármazottja. Vencelt Székesfehérváron a kalocsai érsek királlyá koronázta.

Az ország másik fele ugyanakkor az Anjou Károly Róbertet fogadta el királynak, igaz, ő is csak gyermek volt még akkor. A valóságban egyikük sem gyakorolt tényleges hatalmat. Károly Róbert hivatalosan 1310-től uralkodott, 1342-ig állt az ország élén.
III. András 1301. január 14-én bekövetkezett váratlan halálával kihalt az Árpád-ház is, hiszen ő volt az utolsó, aki fiú ágon örökölte a koronát. A nemzettség több mint 300 évig állt a törzsek, majd az ország élén. 


Forrás:Internet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése