2013. július 15., hétfő

A Duna, mielőtt elérné a Fekete-tengert...

 A Duna-delta                      
                                                   
 

    A Duna, mielőtt elérné a Fekete-tengert, 2857 kilométer megtétele után három ágra szakad: legnagyobb ága az északi Chilia-ág – 116 kilométer hosszú, középen helyezkedik el a Sulina-ág 63 kilométer hosszan, délre pedig a Szentgyörgy-ágat találjuk a maga 70 kilométeres hosszával. E három ág között számtalan mellékág, csatorna, láp, nádas, homokdűne és erdő alkotja azt a növény- és állatvilágban gazdag területet, amit Duna-deltának nevezünk. A főágak között húzódó csatorna- és víziút-hálózat olyan szövevényes labirintust alkot, amelyet a Delta őslakosai sem ismernek teljesen. A tulajdonképpeni Duna-delta mintegy 8000–10000 éves, és a Duna által hozott hordalék lerakodásával alakult ki. Lakott részein románok, lipovánok, ukránok, haholok, törökök, tatárok, örmények, ruszinok, zsidók, görögök és magyarok élnek. Leggyakrabban román és ukrán beszéd üti meg fülünket, de a vendégszerető helyiek olykor megpróbálkoznak a messziről jött idegenek nyelvén is. E színes nemzetiségű lakosság kultúrája különleges csemege a néprajzkutatók számára: templomaik, temetőik, érdekes elrendezésű házaik jó okot szolgáltatnak egy kis szárazföldi sétára. A világ minden tájáról érkeznek a Duna-deltába madarászok, horgászok – vagy csak egyszerű természetkedvelők, hiszen ez utóbbiak számára is exkluzív látványossággal szolgálhat a madarak és halak népes serege mellett megfigyelhető teknősök, siklók, békák, kis- és közepes testű rágcsálók, kis ragadózók megannyi fajából álló életközössége. A Duna-delta 1938 óta Nemzeti Park, 1990 óta Bioszféra Rezervátum, 1991-ben pedig a Világörökség részévé nyilvánították.  Végeláthatatlan nádas-rengetegek, hatalmas szerteágazó tavak, csatornák, vízi utak végtelen labirintusa, sok évszázados erdők, szigetek, vonuló madárcsapatok, kószáló vadak: érintetlen természet, amelyet a Duna alakítgat évezredek óta. Ebbe a vadvízi környezetbe harmonikusan illeszkednek a külvilágtól elzárt halászfalvak, ahol megállt az idő: a helyiek még ma is csónakos hálózással keresik meg mindennapi kenyerüket.
 A román területen két mesterséges csatornát építettek, míg az ukránok néhány éve kezdték ugyanezen célból a munkálatokat. A tervezett csatorna megbízható hajózásai útvonalat jelentene a Duna-delta ukrán szakasza és a Fekete-tenger között. Az építkezés azonban nem csupán a román fél tiltakozását váltotta ki (Románia az Európai Bíróság elé viszi az ügyet), hanem maga az Európai Unió is azt tanácsolta Ukrajnának, hogy hagyjon fel a csatornaépítéssel, mivel az maradandó károsodást okozhat a térség vízi világában. Napjainkban az építkezést leállították, s a két szomszédos ország kormányfői szinten megegyezett abban, hogy a mesterséges csatorna sorsáról a szükséges ökológiai háttértanulmányok elvégzése után szigorúan szakmai szempontok alapján döntenek. (Tudomásunk szerint Ukrajna ragaszkodik a tervhez, jóllehet a csatorna nyomvonalának megváltoztatásáról hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.)

A deltavidék a magyar-román határtól - Csengersimától, Ártándtól, Nagylaktól egyaránt - bő nyolcszáz kilométer, s a hazai kalandkedvelők úti célja többnyire Tulcea. A város a térség legfőbb turisztikai központja, szabad hotelszoba még az idegenforgalom szempontjából legnépszerűbb őszi-tavaszi hónapokban is található. A helyi utazási irodák változatos vízi túrákat kínálnak, szinte valamennyi szóba jöhető alkalmatossággal, a motorcsónaktól a szárnyashajóig.
Duna-delta - az ismeretlen ismerős A három főág közötti szárazföldet természetesen számtalan mellékág aprózza, s ezt a hatalmas, lápos-nádas-homokos, rendkívül gazdag növény- és állatvilágot felvonultató területet nevezzük Duna-deltának. Melynek területe a lerakott tetemes hordalékmennyiség miatt évről évre növekszik. Magunk is láttuk azt a világítótornyot, amely építése idején még a tengerparton vigyázta a hajósokat, mára azonban bő kilométerrel beljebb, a szárazföldön magasodik. A víziút-hálózat oly szövevényes labirintust alkot, melynek még a helyi őslakosok sem ismerik valamennyi rejtelmét. A deltavidék maihoz hasonlatos formájának kialakulását 8000–10000 évvel ezelőttire teszik. Lakott részein románok, lipovánok, ukránok, törökök, tatárok örmények, ruszinok, magyarok, cigányok, sőt görögök is élnek. A lipovánok például a hazájukból vallási okokból elmenekült óhitű oroszok leszármazottai. E színes nemzetiségű "őslakosság" (számuk 15–20 ezerre tehető) kultúrája igazi csemege a néprajzkutatók számára. Házaik, templomaik, temetőik, tárgyi világuk és öltözködésük, szokásaik és ünnepeik minden arra vetődő idegent mélyen megindítanak.

Duna-delta - az ismeretlen ismerős A Duna és a tenger találkozása igen kedvező feltételeket teremt az élővilág számára. A kemény telek és a viszonylag alacsony éves csapadékmennyiség ellenére a deltában honos állatfajok száma meghaladja a háromezret. A helyiek létalapját a vidék halbősége jelenti, több mint százötven halféle úszkál errefelé. Igazi horgászparadicsom! Nem ritkák az 50–60 kilós harcsák, jóllehet az itteni vizek királya a viza. Az egyik szavahihető honfitársunk - a teljes éjszakáját erre áldozva - napnyugtától hajnalig kereken 23, nem is akármilyen csukát fogott egy csodaszép tavon. (A következő éjszakát természetesen már végigaludta, igaz, ekkor viszont egy harminckilós pontyról álmodott.)
Duna-delta - az ismeretlen ismerős Román ornitológus barátunk szerint a Duna-delta Európa első számú madárparadicsoma. E vízi világ jó háromszáz madárfajnak ad otthont, s érdekes módon a mediterrán és a szibériai faunatartományok egyaránt képviseltetik magukat. (A becslések szerint itt él kontinensünk kárókatona-állományának 60, bizonyos gémfajoknak pedig közel 70 százaléka.) Sőt, a költöző madaraknak is kedvelt pihenőhelye a delta: a vonulási időszakokban milliószámra lepik el a mocsarakat és a tavakat. A hatalmas nádrengeteg szolgál - talán utolsó - menedékül néhány kihalás szélén álló fajnak, például a fekete sasnak. Érdekesség, hogy errefelé költenek pelikánok is - az európai fehérpelikán-állomány fele itt él. S ha már említettük a nádasokat, a Duna-delta büszkélkedhet Földünk legnagyobb összefüggő nádrengetegével, melynek összterülete meghaladja a 2700 km2-t. 


Néhány évtizede megkísérelték a mocsaras területek egy részét lecsapolni s művelésbe vonni, ez azonban - a természetvédők nagy örömére - kudarccal végződött, s a szántóföldek helyett maradt a félnomád életmód, a legeltetés. A sásos, zsombékos vidék pompás legelő - szarvasmarhák, lovak és bivalyok a megmondhatói.
Duna-delta - az ismeretlen ismerős A vízi világ fölfedezésére, szerényebben mondva: a mindössze félnapos "kóstolóra" végül is nem motorcsónakkal, hanem kenuval indultunk. (Lassúbb, ám csöndesebb, s legfőképpen: nincs kitiltva innen-onnan, mint hangos nagytestvére.) Hihetetlen szépségű, nádfalak övezte lagúnákon eveztünk végig, miközben vezetőnk úszó nádszigetekről, helyüket változtató homokdűnékről, tavirózsák ezreivel betakart tavakról mesélt. Alig hallhatóan csobban a lapát, ám gyakran röppennek fel megriasztott madárcsapatok. Odébb, a nyílt vízen liliomokon lépkedő büszke kócsagok. Érintetlen természet… Vajon Európában akad-e még ehhez hasonló?
A Duna-delta elsősorban hihetetlenül színes és változatos madárvilágának köszönheti világhírét: a Deltában és környékén 327 madárfaj figyelhető meg, melyből 218 bizonyítottan fészkel, és 109 faj átvonul, vagy itt telel – közülük számos világ- és Európa-szerte veszélyeztetett, igen ritka faj. Itt talál pihenőhelyet többek között az északi-sarkkörön túlról érkező jeges réce, és a tundra lakója: a vörösnyakú lúd; de itt találjuk Európa legnagyobb rózsás gödény (pelikán) populációját is – közel 8000 példányt. Nagy számban fészkel itt a világszerte ritkaságnak számító borzas gödény (mintegy 140–150 pár költ a Deltában), kis kárókatona (az európai állomány kilencven százaléka itt költ), törpegém, üstökös gém, batla és kanalas gém. Ma már szigorúan őrzött rezervátumként számon tartott Letea-sziget rejtegeti az utolsó rétisasok méternyi átmérőjű fészkeit, és ide szorult vissza a kerecsensólymok utolsó néhány példánya is.

     Nem szakavatott érdeklődő is örömét lelheti a Delta tollas lakóinak megfigyelésében, ha egy madárhatározó könyvet és távcsövet hoz magával. A deltai madarásztúra legalkalmasabb időpontja április, május, augusztus és szeptember hónapok, illetve november hónap – amikor is a ludak érkeznek, de számtalan más madárfaj állandó és nagyszámú jelenléte minden időben garantálja a madarászélményekben gazdag kirándulást. Egy jól megválasztott időpontban közel száz madárfajt figyelhetünk meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése