2012. augusztus 31., péntek

Az ősz… hát ismét beköszönt…

Ősz

                                                   


Az ősz… hát ismét beköszönt… 



A csillagászati ősz szeptember 23-ától december 22-éig tart. 
Ebben az időszakban a nappalok rövidülnek és az időjárás fokozatosan fordul egyre hidegebbre, szelesebbre és csapadékosabbra. A lombhullató növények levelei elsárgulnak, elvörösödnek, átmenetileg gyönyörű színpompába borítva a természetet, mielőtt elszáradnának és lehullanának a fákról. Néhány későn érő növény még meghozza gyümölcseit.
Napról napra, egyre közelebb van az ősz. Még mindig beférkőzik a reggeli nap sugara, s kellemesen csípős levegő társul hozzá.
Általában mindegyik évszak annyira észrevétlenül érkezik meg, majd tűnik tova, hogy az embernek feleszmélni sincs ideje, csupán testének kívánsága szerint cserélgeti a rövid és hosszú ujjú, vastag és vékony ruházatokat. Az ősz furcsa időszak. Átmenet. Átmenet a nyár vakító színei és a tél egyhangú szürkéje közt. Az egyre gyakoribb reggeli ködök, amik sejtelmesen az elmúlást juttatják eszembe.

                                                        
Halász István
Sárgulnak a levelek

Sárgulnak a levelek
és hullanak a gyepre.
Megjött az ősz. Ez a jele.
A Nap most már igen gyenge.

De az ősz még nem a búcsú jele.
Megvan ennek is a maga szépsége.
A szőlőfürtök erővel tele.
Számba csordul mindnek mézédes leve.

A rengeteg, sokféle gyümölcs kizárólag szüretre vár.
A tél nyugalma, a szép tavasz, a gyümölcsérlelő nyár
íme gyümölcsök, zöldségek képében előttünk van már!
Festőien gyönyörű, csodálatos az őszi táj!


                                                        
 Zelk Zoltán: Őszi mese

Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
-Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. -Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!
A falevél erre sírva fakadt.

-Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!

A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.
Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.
De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
-Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
-Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
-Menjünk utánuk-könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
-Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.
                                                        

Forrás:Internet
Szerkesztette:Szőkéné Ágota

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése