2012. augusztus 14., kedd

Az öregségről....

 Az öregség egy ajándék.
                             
Amíg a fiatalság röpít minket, nem is tudjuk, hogy milyen az élet túl ... az öregség birodalmában. Most még a szerelem, a gyerekek, a feladatok, a néha fárasztó, de biztonságot is adó napi rutin nem engedi, hogy erre gondoljunk. Ha nagy ritkán a betegség, szomorúság, a halál kopogtat gondolatainkban, gyorsan kitessékeljük. Pedig fontos lenne néha átlépni a falon, oda, ahol ráncos-remegő kezek kapnak az elgurult gyógyszer után, oda, ahol a szemek fénye már megkopottan a régi árnyakat kutatja, és kétségbeesve kapaszkodik az ismerős arcba. Ahol a test már csak döcögve-bicegve működik. Ahol a bögrében gőzölgő forró tea sem olvasztja fel a magányt, ott, ahol lassan a feledés tengerébe folynak a szavak, a gondolatok.
Milyen végtelenül gazdag, kit ilyenkor karon fognak, akit gondoskodón megölelnek!
Hát tanuljuk meg újra szeretni az Öregjeinket, mert egyszer majd mi is emlékké szelídülünk... Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek látsz, pedig még nem is leszek az, kérlek, légy hozzám türelmes és próbálj megérteni. 

Ha leeszem a ruhámat., ha nem tudok rendesen felöltözni. légy türelmes. Jussanak eszedbe azok az idők, amikor én tanítottalak erre! 


Ha beszélek Hozzád, és ezerszer elismétlem ugyanazt a dolgot. , ne szakíts félbe., hallgass végig Amikor kicsi voltál, ezerszer kellett elolvasnom ugyanazt a mesét, míg el nem aludtál. 


Ha nem akarok megmosakodni, sem ne szégyeníts meg, sem ne feddj meg érte. Jusson eszedbe az a millió ötlet, amit kitaláltam, hogy rá tudjalak venni a mosdásra 


Ha látod, hogy milyen tudatlan vagyok a technikai újdonságokkal kapcsolatban,. adj elég időt, és ne nézz rám gúnyos mosollyal. Megtanítottalak sok mindenre. hogy egyél jókat, öltözködj szépen. hogy hogyan nézz szembe az élettel. 


Ha néha nem emlékszem dolgokra vagy elvesztem beszélgetésünk fonalát. adj gondolkodási időt, hogy eszembe jusson. és ha még sem sikerül megtennem, ne légy ideges. és ami a legfontosabb, az nem a mondanivalóm, hanem az, hogy veled legyek, és figyelj rám. 


Ha valaha nem akarok enni, ne eröltesd. Jól tudom, hogy mikor kell ennem és mikor nem Ha gyenge lábaim nem engednek sétálni... . nyújtsd a kezed. ugyanúgy, ahogy azt én tettem, amikor te tanultál járni. 


És amikor egy napon azt mondom neked, hogy nem akarok tovább élni. hogy meg akarok halni. ne légy dühös. egyszer ezt is meg fogod érteni. Próbáld meg megérteni, hogy a koromat nem megéltem, hanem túléltem. Egy nap majd megérted, hogy minden hibám ellenére, mindig a legjobbat akartam neked, és hogy az utat szerettem volna előkészíteni neked. Nem érezhetsz sem szomorúságot, sem dühöt vagy tehetetlenséget, ha a közeledben vagyok. Mellettem kell lenned, próbálj meg megérteni, és segíts nekem, ahogy azt én tettem, amikor megszülettél. Segíts járnom. segíts befejezni az utam szeretettel és türelemmel. Megfizetlek majd egy mosollyal és azzal a mérhetetlen nagy szeretettel, amellyel mindig szerettelek.


                                                  

Az öregségről 

Az ember sokszor megszépül, ha eljő 
Az öregség. Fáradt tekintetében 
Kihúny a vak mohóság, kapzsiság 
S szelíden pislog az emlék világa. 
A keze nem szorul konok ökölbe, 
De símogató békélten pihen meg 
Az ifjúság fején és vállain. 

A haja őszén megcsillan mosolygón 
A verőfény, mint a havas mezőkön, 
Melyek fölött a kéklő végtelen van. 
Halk léptei a temetőbe visznek, 
De nem sietnek és gyakran megállnak 
Egy kedves arcnál, egy hervadt virágnál, 
Egy pohár bornál és egy bús zenénél. 

Az ember sokszor megszépül, ha eljő 
Az öregség. Hadd szépüljek meg én is! 
Juhász Gyula
 

  
Boldogok az öregedők 
Hajh, mások szépen elfogyasztják 
Ifjú életük sok malasztját. 
Másoknak az öregség semmi, 
Mások meg tudnak öregedni. 
Egyszer-kétszer testük kirázza 
Az ifjuság maláriája. 
Aztán szépen pihennek, ülnek, 
Mosolyognak és megvénülnek. 
Napjaikat nyugodtan fejtik: 
Betegek voltak s elfelejtik. 
A bölcs mosolyt csak úgy havazzák, 
A csókot hűlve kanalazzák. 
Nem bántja őket ifju bánat, 
Nem értenek, de megbocsátnak. 
Csak én tartom ifjan az arcom, 
Csak én vívom mindig a harcom. 
Csak én vagyok bánatos, orzó 
Öregségben is ifjú torzó. 
Simító lapja a redőknek, 
Irigye az öregedőknek. 
Ady Endre 
  Gondolatok az öregségről 

A fáradt, öreg elme zakatol, 
körben forog, ismétel szüntelen, 
a múltak mély kútja fölé hajol, 
hol békalencsés, zöld hínár terem. 
Egy-egy emléket megragad, motyogja, 
és újra kezdi tízszer is naponta, 
mint vén malom, 
mely már csak szelet őröl, 
s letűnt idők fanyar borával dőzsöl. 

Rettent a példa, 
vigyáznom kell magamra, 
minden elgondolt, kimondott szavamra, 
s főként arra, 
mit papírra vetek... 
Érzem, tudom az ember gyöngeségét, 
ezért mindig szemem előtt 
a mérték... 
Hibáimnak én nem kegyelmezek! 



De te ne bántsd a vént, 
te fiatal, 
ha botlik is a lába vagy a nyelve. 
Így jársz te is, 
ha véget ér a dal... 
És minden érdem immár elfeledve! 
Várnai Zseni

Forrás:Internet
Szerkesztette:Szőkéné Ágota

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése