2012. augusztus 15., szerda

Aki felszabadította a nőket: Coco Chanel

                                              
Chanel lényege a titok. Nincs magyarázat, hogyan lesz valakiből, akinek felmenői parasztok, vándorkereskedők, csábítók és megesett lányok, vagyis a kifinomultság, a kultúra, de még a tanulás terén is érintetlenek, a divattörténet meghatározó személyisége. Ez a titok teszi izgalmassá Chanelt, aki persze igyekezett még jobban összekuszálni élete szálait az utókor számára. Mert öntörvényű volt, határozott, erős, okos. És sebzett.
"A divat első számú parancsa, hogy érezzük jól magunkat a viselt ruhában. Nincs stílustalanabb nő annál, mint aki bizonytalannak érzi magát a ruhájában." Coco Chanel

1883. január 10-én született Albert Chanel és Jeanne Devolle gyermekeként Saumurban, Franciaországban.
Nevét születésekor elírták, így lett Chanel-ből Chasnel, ami megnehezítette az életrajzírók dolgát. Szegénységben, de legalább a családjával élt, négy testvérrel - az ötödik születésekor meghalt - amíg 12 éves korában édesanyja is elhunyt, apja pedig magukra hagyta őket.
7 évet töltött egy katolikus árvaházban, ahol kitanulta a varrónői szakmát. A nyarakat rokonoknál töltötte, ahol az unokahúgai megmutatták neki, hogyan kell kicsit szebben, díszesebben varrni, mint ahogy azt az apácák elvárnák. 18 éves korában elhagyta az árvaházat, és egy helyi szabónál kezdett dolgozni.
Egy közép-franciaországi kislány, aki árvaházba kerül a nővérével, és minden vasárnap hiába várja, hogy érte jöjjön az apukája.
Egy kávéházi énekesnő, elhaló hanggal, aki egy csapat részeg katona előtt lép fel.
Egy alacsony varrónő, aki egy vidéki szabó hátsó műhelyében szegi fel a ruhákat.
Egy kezdő kurtizán, aki túl sovány, és akinek menedéket védelmezője, Etienne Balsan nyújt a könnyűvérű nőcskék és az éjszakai császárok világában.
Egy szerelmes asszony, aki azt állítja, hogy sosem lesz senki felesége, különösen nem Boy Capelé, a férfié, aki pedig imádja.
Egy lázadó, akit a kora társadalmi elvárásai béklyóba zárnak, és aki a szeretői ingét hordja.
Ez Coco Chanel története, aki azelőtt testesítette meg a modern nőt, mielőtt azt kitalálta volna a világ számára.

Tartós divattá tette a rövid szoknyát, a „kis fekete ruhát”, a csillogó kosztümékszereket és mindenekelőtt a világ legnépszerűbb parfümjét, a Chanel N°5-öt. Meghatározó védjegyei közé tartozik a tweed anyagból készített kosztüm, a camellia virág, a több soros gyöngyből készült kosztümékszerek és a bézs színű, fekete orrú lábbeli.[1] Nevéhez fűződik a modern divat megalapozása. Szabászati stílusát az egyedi, férfias vonású, letisztult, néhol tengerészek és katonák öltözetére emlékeztető stílusjegyek jellemzik.
"Fekete ruhája, és fehér gyöngyei forradalmasították a nőt és a női öltözködést."
Kis idő múlva megismerkedett Étienne Balsan angol aranyifjúval, akibe beleszeretett, és akivel együtt is élt.

Karrier:

Elkezdett kalapokat tervezni, és a párizsi elit hamar rajongani kezdett a műveiért. Nemsokára megkereste a kezdőtőkét ahhoz, hogy Balsan és egy másik gazdag szerető, Arthur 'Boy' Chapel segítségével 1909-ben megnyissa saját kalapboltját Chanel Modes néven a Cambon 31. szám alatt. 
Ünnepelt francia színésznők jártak hozzá vásárolni, ami megalapozta hírnevét. 1913-ban első női sport ruhákat kínáló üzlete is megnyílt Deauville-ben. Marthe, Gounaut-Biron grófnője volt a legelső arisztokrata ügyfele. 1916-ban haute couture szalonja Biarritzban kapott helyet, majd négy év múlva a mostani helyén nyílt meg újra, Párizsban. Ready-to-wear kollekciója halála után, 1978-ban debütált.

A legismertebb kosztümje - ami 1923-hoz kötődik - egy elegáns, fekete szegélyes, térdig érő szoknyából és egy szögletes kabátkából áll, gyapjúból szőve, szintén fekete szegéllyel, aranygombokkal. Hozzá gyöngy kosztümékszer illik. A kis fekete ruhát is újra népszerűvé tette, aminek sokoldalúságát az mutatta, hogy nappalra, és éjjelre is tökéletes választás volt, mindössze a megfelelő kiegészítőkkel kellett párosítani.

Coco szerint 'Simplicity is elegance', ami annyit tesz, hogy az egyszerűség jelenti az eleganciát. Elsőként kezdett jersey anyaggal dolgozni. Szívesen kombinálta a bizsukat igazi ékszerekkel, és táskáit pántként funkcionáló aranylánccal díszítette, öv helyett sálat kötött modelljei derekára.
A Chanel darabok a tükröződő, és egymásba fonódó C betűkről is felismerhetők, ami nem saját tervezés - egy franciaországi vidék tulajdonosa találta ki neki.
Több, mint 30 éven keresztül lakott a Hotel Ritz Paris-ban, a nácik bevonulása után is. Sok kritika érte amiatt, hogy viszonyt folytatott Hans Gunther von Dincklage német tiszttel - az ő befolyása hatására maradhatott a szállodában.

Később sok agyafúrt történetet talált ki fiatal koráról. Többek között rendületlenül állította, hogy apja azért hagyta el őket, mert Amerikába hajózott, és őt két szívtelen nagynénje vette magához, vagy hogy nem is 12, hanem csak 6 éves volt, mikor édesanyja meghalt.

A II. világháború alatt egy időre be kellett zárnia divatházát, de újult erővel nyitotta meg. Sosem volt házas.

Ha nem is a vég, de kényszerpihenő következett a háborús évek és a háborús viszony után. A megvetés és a düh elől Svájcba megy, de ott csak sétálgatni lehet, márpedig ő dolgozni akar. Szabni, tépni, kiabálni, megbocsájtani, majd a szalon lépcsőjére kucorodni, onnan figyelni láthatatlanul, hogyan fogadják a kollekciót. Vagy inkább: hogyan sikerült a kollekció... A parfüm bevételéből él, és szomorúan nézi, hogy a divatot már nem a nők diktálják. Az új tervezők már férfiak, még ha nem is annyira... „Dior? Ő nem öltözteti, hanem kárpitozza a nőket" - mondja megvetően. Talán ez, talán a kiölhetetlen ambíció viszi rá, hogy újra nekiveselkedjen.
1954-ben nyit ki újra a Chanel-ház. Elképesztő! Amikor elkezdte a szakmát, Blériot akkor repülte át a Csatornát, az újrakezdés évében már az első atom-tengeralattjárót bocsájtják vízre. És a Mademoiselle már hetvenegy éves. A kollekciót fagyos csend, aztán gúnyos megjegyzések fogadják. Másnak elég lenne ennyi, sőt, sok is, de neki nem. Folytatja, megy a saját feje, hite, akarata, hibátlan stílusérzéke után. Mintha a jövőből súgnának neki. 1955-ben küldi a kifutóra a legendás szegélydíszes kosztümöt, ezt a bélés nélküli, könnyű és laza alapdarabot, amely a mai napig klasszikusnak számít.

A világ kénytelen meghajolni előtte. Amerikában mindig is imádták, ő öltöztette Greta Garbót és Marlene Dietrichet, sőt, Marilyn Monroe-t is, már ha annak számít, hogy a szőkeség, saját bevallása szerint, éjjelente csak pár csepp Chanel No5-öt viselt... Ő ragyogtatta fel a bizsut, saját magán is örökké láncok, karkötők tömegét csilingeltette. Egyre jobban a munkába temetkezett, de ez mégsem torzította az ízlését, talán csak a személyiségét. Magányos volt, sokszor türelmetlen, boldogtalan, de nagylelkű is. Érdekes, izgalmas, gyönyörű, elviselhetetlen és vonzó. Mindez egyszerre.
A Ritzben halt meg 1971-ben, 88 évesen. Kívánsága szerint Lausanne-ban temették el. A Chanel-divatház pedig él tovább, új aranykorszakát (egy férfinek) Karl Lagerfeldnek köszönheti.
                                                     

Chanel N°5:

Egyik kitűnő ötlete az volt, hogy a leghíresebb illatát Ernest Beaux fiatal vegyész mesterségesen; aldehidekkel (szintetikus anyagok, melyeknek virágillata erősödik a desztillálás folyamán) létrehozott mintáiból választotta ki. Az ötödik üveg rejtette az illatot, amit 1921. május 5-én mutatott be. A világ egyik legismertebb parfümjévé vált, népszerűsége még ma is töretlen.
Forrás:Internet
Összeállította:Szőkéné Ágota

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése