2012. július 1., vasárnap

Sarlós Boldogasszony ünnepén...


                                

A katolikus egyház július 2-án arra a jeles eseményre emlékezik, amikor Szűz Mária meglátogatta a várandós Szent Erzsébetet, Keresztelő Szent János anyját. A magyar hagyomány azonban egy ősi arató ünnepet ül meg, melynek eredete nagyon régre, a földművelés kezdetére nyúlik vissza. Nagyon valószínű, hogy ezt a hagyományunkat is az ősi táltos hitből örököltük.

Szent Bernát imája
Ó, Mária, Te sietve mentél a hegyes vidéken, hogy köszöntsd Erzsébetet, aztán nála maradj három hónapig, hogy szolgálj neki...Ó, Szent Szűz, a kegyelem keresésében milyen buzgó a Te szereteted, milyen ragyogó a szüzességed, mások szolgálatában milyen kiváló a Te alázatod! Ha valóban azt magasztalják fel, aki megalázza magát, mi van magasabb rendű, mint a Te alázatod, ó, Mária! Erzsébet, amikor meglát, csodálkozik és felkiált:"Honnan ez a megtiszteltetés, hogy Uramnak anyja jön hozzám?" De még inkább elcsodálkozik, amikor látja, hogy Fiad példájára TE is, ó, Mária, nem azért mentél, hogy Téged szolgáljanak, hanem hogy Te szolgálj.
                                                                       
Az ünnep eredete, "tartalma"
Az ünnep latin elnevezése jelzi, hogy egyházunk kiemelt a Szentírásból egy látogatást: Szűz Mária felkeresi rokonát, a szintén várandós Erzsébetet, hogy segítsen neki. A jelenetet Lukács evangéliumában olvashatjuk. Mária Erzsébet állapotáról angyaltól hallott; Erzsébet pedig megérzi, hogy mi történt Máriával. A köztük lévő kapcsolat mély, erős és erőt adó.
Ehhez a látogatáshoz kapcsolódik a szent Szűz hálaéneke, a Magnificat, amely azóta is a keresztény ember kedves imádsága. De még ezt a látogatást idézi fel az örvendetes rózsafüzér második titka is.
Sarlós Boldogasszony áldott állapotában a várandós édesanyák oltalma. Kedves népi szokás, hogy az elé a ház elé, ahol gyermeket vártak, egy virágokkal feldíszített széket helyeztek az Erzsébethez igyekvő, drága terhű Szűzanyának, hogy arra járván, megpihenhessen.

aratása

Az ünnep elnevezése a nők áldozatos munkájára utal. A 18. században ugyanis még az asszonyok sarlóval arattak le a szent búzát és a férfiak kötözték a kévét. Régi földműveseink annyira fontosnak tartották az aratást, hogy gondjuk volt arra, hogy a munka megkezdése előtt megszenteltessék szerszámaikat a templomban. Sarlós Boldogasszony napján az aratók még nem dolgoztak, hanem napon megülték ősi istenasszonyuk napját, a valódi munka csak másnap hajnalban vette kezdetét. Szil községben szokásban volt, hogy miután a pap megáldotta az eszközöket, a munkások kimentek a földre, ahol ünnepi ruhában vágtak egy rendet a búzatáblában.


A magyar népi gondolkodás összekötötte a szakrális ünnepet a mezei munkáéval, és a Szűzanya áldását kérték a termésre, az aratók munkájára. Az ünnep 'sarlós' jelzőjét az aratás egyik eszközéről kapta. Az elnevezés valójában a régi sarlós aratást idézi, amely alapvetően női munkának számított. De később is sarlóval vágták le ezen a napon a gyógynövényeket, például a fodormentát, és megszentelve eltették: ez került a koporsóba, és ezzel gyógyítottak is.
Az ünnep középkori eredetű: a ferencesek buzgósága a XIII. században keltette életre, majd VI. Orbán pápa tette egyetemessé 1389-ben. A pápa a kelet-nyugati egyházszakadás megszűnéséért ajánlotta fel. Elgondolkodtató, hogy a szakadás megszűnéséért egy olyan ünnepet rendelt el, amely a találkozásról szól. Két ember találkozásáról, akiknek megvan a maguk története; eltérő életállapotúak, s mégis van egy pont, ahol megértik egymást, és sorsuk összekapcsolódik. De népünk e találkozásból, a Szűzanya igyekezetéből azt is megértette, hogy a segítségnyújtásnak milyen nagy szerepe van a keresztény életben. Sarlós Boldogasszony napján és környékén szegényeket vendégeltek meg, betegeket látogattak, felkeresték az egyéb szükségben szenvedőket, özvegyeket, árvákat. (Sopron városában hajdan virágzott egy céh: a nyomorultak, száműzöttek céhe (fraternitas exulorum). Ez a céh a Szent Mihály templomban lévő egyik oltárt a Sarlós Boldogasszony tiszteletére emeltette. A céh feladata az volt, hogy segítsen a börtönben sínylődőkön, továbbá a halálos ítélettel sújtottakon. Elsősorban lelki vigasztalásra gondoltak. Ezt papjuk által látták el. Nyilván a céh tagjai temettették el a kivégzetteket is. Igyekeztek a szegényeken, koldusokon, nyomorékokon, özvegyeken is segíteni.)

Forrás: Internet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése